A vigadó

A balatonszemesi bálok, koncertek helyszíne – A Vigadó

A balatonszemesi Vigadó a két háború közti időszakban a Balatonszemesi Fürdőegyesület kezdeményezésére jött létre, felépítésére közösségi összefogásból 15.000 pengő gyűlt össze. A Budapest Székesfővárosi Községi Takarékpénztár 500 pengővel járult hozzá az építkezéshez, melyben Reményi Schneller Lajos vezérigazgató és Artner Oszkár igazgató Szemesért érzett rajongása is közrejátszott. Ugyanez a takarékpénztár felügyelte a Parkváros Részvénytársaságot is, amely a Hunyady-telep parcellázását végezte.

Végül 1933-ban valósulhatott meg a balatonszemesi nyaralók már jóval korábban megfogalmazott igénye, hogy a helyi fürdőegyesület egy önálló klubházat építsen. A leendő Vigadó épületét a Balaton partjára, a Halászcsárda helyére tervezték. A telket egy Asztalos nevű bérlőtől vették meg kétezer pengő végkielégítés ellenében, azzal a feltétellel, hogy a bérlő a meglévő elavult építményt le is bontja.

A Vigadó korszerű építési technikával, részben vasbeton szerkezettel épült, kivitelezését Berkes Ferenc balatonboglári építési vállalkozó vállalta el, aki ezzel egy időben 12 000 pengő értékben megvette az egyesület tulajdonát képező csendőrségi laktanya épületét. A Vigadó építkezésének befejeztével az előtte levő teret a híres ceglédi faiskola-tulajdonos Unghváry László 75 százalékos árengedménnyel parkosította, a munkálatok 1934-re lezárultak.

A ház az államosítást követően többször váltott funkciót és többször át is épült. A Rákosi korszakban az egyesületeket, civil szervezeteket feloszlatták, így külső nyomásra 1948-ban megszűnt a Balatonszemesi Fürdőegyesület is. Ezután a Vigadó zenés szórakozóhelyként és étteremként működött, és külső megjelenése is átalakult. A kilátótorony felőli oldalon az épületet egy új konyharésszel bővítették, miközben a ház tóparti része is átrendeződött. Eredetileg a házat a vízpart felé tájolták, később az átépítések után a park, illetve a vasútállomás felőli oldal és a kerthelyiség lett az épület főhomlokzata.

A Vigadó a hatvanas-hetvenes években népszerű szórakozóhely volt külön táncparkettel, ahol olyan akkor ismert és népszerű együttesek is felléptek, mint az Omega, a Gemini, az Apostol vagy a mára kevésbé emlékezetes Reflex együttes.

Egy ismeretlen visszaemlékező ezt írja a hatvanas évek Vigadójáról: „… mindig igazi tánczenét játszottak, és a szökőkút melletti táncparkett állandóan tele volt, sőt még mellette a salakon is sokan táncoltak, plusz a zenekar melletti teraszon is. Akkortájt még régimódi táncok voltak, és szépen kellett valakit felkérni, asztalhoz visszakísérni. Lekérés nem volt! Az Anna Bálra is csak zakóban,
nyakkendővel lehetett bemenni…”

A ház ebben a formában üzemelt a kilencvenes évekig. A rendszerváltozás után az újjáalakult Balatonszemesi Fürdőegyesületben számos elképzelés, terv született a Vigadó újrahasznosítására, felújítására, de ezek anyagi eszközök híján nem valósulhattak meg. Az épület hosszú éveken át üresen, leromlott állapotban állt, majd pár éve lebontották. Ma már egy jellegtelen többemeletes üdülő épület áll a helyén, semmi sem utal a korábbi nyarak, nagy bálok, koncertek, ismerkedések sokakban nosztalgikus emlékeket idéző helyszínére.

Szodfridt Gábor

Forrás: Stirling János: A szemesi fürdőegyesület

Archív képek

További képek láthatóak a Vigadó bontás előtti állapotáról ezen a weboldalon.

A balatonszemesi Vigadó építészeti jellemzői

A balatonszemesi Vigadó a két háború közti fürdőtelepek civil egyesületeit jellemző közösségi összefogás példája. A Balatonszemesi Fürdőegyesület 1933-ban Angyal Pál elnök idején klubház építő bizottságot hozott létre, melynek vezetésére Verebély László és Szabó Gusztáv műegyetemi tanárok kaptak megbízást. A Vigadó felépítésére közösségi összefogásból 15.000 pengő adakozás gyűlt össze, az épület eredetileg a társas összejövetelek mellett a vízisport-életet is szolgálta volna.

Az épület tervezésére Wälder Gyulát, a két háború közt alkotó és a neobarokk irányzathoz köthető építészt, műegyetemi tanárt kérték fel. Nevéhez olyan, a korszak ideológiai hátterét is reprezentáló épületek fűződnek mint Székesfővárosi Közlekedési Rt. székháza (1925-26), a margitszigeti nagyszálló bővítése (1926), a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium és a Szent Imre templom. A Himfy utcában álló neobarokk villája ma a plébánia épülete. Később, már a modernitás felé nyitó nagyvonalú épületkompozíciója a Madách téren álló téglaburkolatú monumentális kapuépület, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa székháza (1937-38), amely a meg nem valósult sugárút városépítészeti keretezését adta volna. A balatonszemesi Vigadó épület léptékéből, szezonális funkciójából és vízparti helyzetéből adódóan is elkülönül az életműben. A két háború közti időszak a stíluspluralizmus, az egyidőben, egymással párhuzamosan futó építészeti tendenciák időszaka, amelyek Wälder Gyula építészetére is hatással voltak. A Balaton-parti épület helyzetéből és fesztelen funkciójából adódóan is levedli a merev stílusirányzatok követelményeit és kísérletet tesz a korszakban kibontakozó modernitás irányzataival is kölcsönhatásban megvalósuló formálásra.

Egyszerre fedezhetőek fel benne a historizáló, elsősorban neobarokk motívumok és a „modern építészet” tendenciáira jellemző formálási elvek. A Vigadó kvázi szimmetrikus szerkesztésében a neobarokk tengelyes, reprezentatív elrendezése tükröződik, amelyet a korabeli előkert is felerősített. A homlokzati nyílások és a tornác íves záródású repetitív motívuma, valamint a részletképzés egyes elemei (mint például a könyöklők és a nyílásosztás kialakítása) szintén a történeti építészet formakincséből eredeztethető. Ugyanakkor a korabeli klubházakra jellemző kilátótorony additív, aszimmetrikus elrendezése már egy modernebb szerkesztés felé mozdult el. Ezt a tónust erősíti a lapostetős kialakítás, a homlokzat visszafogott részletképzése, fesztelen megjelenése. Az épület már korszerű módon, részben vasbeton szerkezettel épült, kivitelezője Berkes Ferenc boglári építőipari vállalkozó volt.

Az épület elhelyezése településszerkezeti szempontból is meghatározó, a ház tömegformája a vasútállomástól a tópartra vezető tengelyre lett komponálva. Erre a tengelyre fűződik fel a Bagolyvár utca, a patika és az állomás előtti tér is. Korábban a vasút felett átvezető felüljáró, majd az aluljáró kiépítésével ezt a tengelyt folytatta az állomástól a partig lefutó fásított park is.

A Vigadó határvonalat húzott a tópart és a park közé, ebből adódóan a belső térszerkezete is egy átmenetet alakított ki. A vízparti és a park felőli homlokzata egyazon nyílásritmusra volt komponálva, ami lehetővé tette az átlátást, a park és a vízpart vizuális kapcsolatát. A középső klubhelyiség mind az állomás felőli park, mind a vízpart felé megnyitható volt, és oldalról a torony felől szolgálták ki. A park felé egy kiemelt külső terasztér kapcsolódott, amely alkalmas volt a társasági és táncos események megrendezésére.

A ház az államosítást követően többször funkciót váltott és átépült. A Fürdőegyesületet 1948-ban beszűntették, ezután zenés szórakozóhelyként és étteremként működött. Ezt követően az épület működése és külső megjelenése is átalakult. A kilátótorony felőli oldalon az épületet egy új konyharésszel bővítették, miközben a ház tóparti helyzete is átrendeződött. Bár eredetileg a házat a vízpart felé tájolták és a háború előtti képeslapokon is elsősorban a tornácos vízparti homlokzata szerepelt, később az átépítés során a park felőli oldal és a kerthelyiség lett az épület főhomlokzata. A ház előtti partszakaszt eközben feltöltötték és idővel dús nádas alakult ki a ház előtt. Az átépítés során a vízparti homlokzat íves árkádját befalazták és üzemi homlokzatként csak kisebb nyílásokat hagytak rajta. A park felőli oldalon ugyanakkor szükség volt egy fedett-nyitott térre, amelyet egy fémvázas előtetővel oldottak meg. A ház ebben a formában üzemelt a kilencvenes évekig, majd hosszú éveken át üresen, leromlott állapotban állt közelmúltbeli bontásáig.

Wettstein Domonkos

Az emléktábla

Az emléktáblát Mantuano Eszter, Csupász Szabolcs és Viniczai Csenge tervezte.

A klubház átadása

Az új klubház átadásáról a Pesti Hírlap 1934. július 11-i számában is beszámolt:

„A Balatonszemesi Fürdőegyesület díszes keretek között avatta fel a Wälder Gyula egyetemi tanár tervei szerint újonnan épült — a Balaton egyik legszebb — egyesületi Vigadóját (klubházát). Dr. Angyal Pál egyetemi tanár, a fürdőegyesület elnöke betegsége miatt nem jelenhetett meg az ünnepélyen, amikor megvalósult végre a szemesiek 25 éves álma és felhúzták a magyar nemzeti lobogót az épületre. Az összes őstelepesek és nyaralók jelenlétében dr. Fináczy Béla ny. min. tan. mondott ünnepi beszédet, rövid visszapillantást vetvén a múltra. A házigazda tisztét dr. Szabó Gusztáv egy. tanár töltötte be kedves szeretetre méltósággal. A diszlakomán lelkesen ünnepelték a távollevő elnököt, az építési bizottság elnökét – Verebély László műegyetemi tanárt, aki minden részletre kiterjedő gondossággal pompásan látta el feladatát agilis munkatársai: dr. Szabó Gusztáv, Rauscher Bála, Makovszky Ferenc, Riemer Gyula, Kunst Leó fürdőigazgató és Schoedl Ervin egyesületi főtitkár hathatós segítségével. A jól sikerült és hajnalig tartó mulatságot Kunst Leó és Schoedl Ervin rendezték. Megjelentek a következő balatoni családok:

Térfy Gyula és Béla, dr. Módly Béla, dr. Tahy Jakab, dr. Ladik Gusztáv, Hegyeshalmy, Szentgyörgyi, Paikert Alajosék, Klemm, dr. Fromm, dr. Illyés Gézáék, dr. Mikler, Verebély Lászlóék, Visy Imréék, Farkasfalvy Sándor és Istvánék, Schoedl Ervinék, dr. Bogsch, Neményi Ferencék, dr Bartókék, Gabrielék, dr. Czeyda-Pommersheimék, Oettevényi, Wanke, Nagy Dezsőék, Fináczy Béláék, Olgyayék, Gundel-család, dr. Szentpétery, v. Massay, v. Debrődi, dr. Árkayék, Szalágyiék, De Chatel Vilmosék, Návayék, dr. Radák, Wessely, Nitsche, Sternák, Mendelényi, dr. Steinecker Ferencék, v. Vajayék, Hegyessy László.

A fiatalság ifj. Wahlkampf Henrikkel es a Tihanyi Yachtclub gárdájával megerősítve hajnalig ropta a táncot.”

(szerző nem ismert)

Mekkora összeg lehetett 1933-ban a 15.000 pengő?

Felmerül a kérdés, mekkora összeg lehetett forintra átszámolva az 1933-ban a fürdőegyesületi tagok által összeadott 15.000 pengő. Erre nagyon nehéz pontosan válaszolni. Az egyik lehetséges mód ennek meghatározására, hogy az összeget az akkori minimálbérhez viszonyítjuk. 

Az 1930-as években nem volt egyértelműen meghatározott minimálbér, csak a munkások és mezőgazdasági dolgozók átlagos havi keresetét lehet felhasználni az akkori bérszínvonal becslésére. Az ipari munkások havi minimális keresete 60 pengő körül mozgott. A 15.000 pengő ennek 250-szerese. A mai (2024) minimálbér havi 320.000 forint. Ennek a 250-szerese 80 millió forint.

Ezen becslés alapján megállapítható, hogy a Vigadó építésére a fürdőegyesületi tagok által 1933-ban összeadott 15.000 pengő mai (2024) értéke hozzávetőlegesen 80 millió forint lehet.