Szent István napján a Bagolyvár utcai kápolnánál a szentmisét követő polgármesteri beszéd és a kenyér megáldása után ünnepélyes keretek között kerültek átadásra a 2023. évi
Hunyady-díjak. A Balatonszemesi Fürdőegyesület által 1995-ben, gróf Hunyady József emlékére alapított díjat minden évben egy-egy szemesi lakos és nyaraló kaphatja meg, aki sokat tett a községért és az üdülőterületért.
A szemesi lakosok közül Hunyady-díjat kapott Nemecz Katalin, egykori gyógyszertári asszisztens, a helyi Vöröskereszt alapítója, aki a szervezet vezetőjeként egy évtizedig szervezett véradásokat és tüdőszűréseket. Az egyházközségi képviselőtestület tagjaként
rengeteg közösségi program (kirándulás, vásár, szeretetvendégség) létrehozásában vett részt, mindig jól sáfárkodva a rendelkezésre álló anyagiakkal. A mai napig aktívan segédkezik a szentmisék előkészítésében, zarándokutak szervezésében, és segíti a körülötte élőket.
A nyaralótulajdonosok közül Hunyady-díjat kapott Hermann-né, Czéh Klára, aki 1964 óta nyaral Balatonszemesen, és azóta a helyi kulturális események lelkes látogatója, hírvivője. Számos művész balatonszemesi fellépését segítette azzal, hogy vendégül látta őket
villájában. Nyíltszívű, vendégszerető személyiségének köszönhetően szinte egész nyáron vendégek vannak nála, akiknek szívesen mutatja meg Szemes értékeit és akik a község jó hírét viszik a világban. A helyi egyházközség aktív tagjaként segít a nyári táborokban, részt vesz a vasárnapi szentmisék előkészítésében és az áldoztatásban.
A díjátadás után az új és a korábbi díjazottak együtt koccintottak és kávéztak a Hunyady-díj Bizottság és a Fürdőegyesület vezetősége társaságában.
Gianone András
a Hunyady-díj Bizottság elnöke
