90 éves korában, 2026. március 10-én elhunyt Tahy Péter Béla, akit egész életében a család iránti szeretet és a közösségért végzett csendes, kitartó munka jellemzett.
A Balaton és különösen Balatonszemes volt élete központja. Ez volt hivatalos lakhelye, de emellett nyugdíjas mindennapjait kora tavasztól késő őszig itt töltötte és csak télen lehetett Budapestre csalogatni.
1936. január 23-án Pécsett született meg Visy Dóra és Tahy Béla elsőszülött gyermekeként. A kor szokásainak megfelelően, fiúgyermekként édesapja vallását követve a római katolikus hitben részesült a keresztség szentségében, és a Péter Béla László nevet kapta.
Balatonszemes nélkül erre nem kerülhetett volna sor, hiszen szülei minden bizonnyal itt találkoztak, talán első alkalommal a Fürdőegyesület valamelyik társasági rendezvényén. Boldogan emlékezett vissza azokra az évekre, amikor a világháború miatt a család Balatonszemesre költözött és emiatt 1945-1947 között itt járt elemi iskolába. Ezek után nem véletlen, hogy a Balatonszemesi Fürdőegyesület 1990-es években történt újjáalakulásában és a közösségi élet szervezésében aktív szerepet vállalt. Békés természetéből fakadóan Szemesért munkálkodva mindig arra kereste a megoldást, hogy a község és a nyaralótulajdonosok érdekei összetalálkozzanak, a település fejlődjön és a kulturális értékek megőrződjenek. Az egyesület tagjaként, átmeneti ideig 2002-2003-ban elnökeként, végzett társadalmi tevékenységét 2003-ban a Hunyady-díj odaítélésével ismerték el.
Balatonszemesen és Budapesten, a Szent Adalbert plébánián meggyőződéssel gyakorolta vallását. Tagja volt a Keresztény Úriemberek Társaságának, amely aktívan támogatta Musits Antal (Tóni atya) áldozatos munkáját a közösség összekovácsolásában. Szemesen szombatonként, apjától örökölt hagyomány szerint, gondoskodott a Bagolyvár utcai kápolna körüli terület rendbetételéről.
Gyerekkorában szeretett bele a balatoni vitorlázásba, mivel ekkor Szemesen nagy klubélet volt. A habokat szelve örök barátságok kötődtek Fináczy, Módly, Verebély, Frenreisz családok fiataljai között. A II. világháború után csak versenyszerűen, egyesületben lehetett vitorlázni ezért öccsével, Bélával, hajózott együtt úgy, hogy a túravitorlázások „edzések” voltak. A díjak, a versenyzés valójában nem vonzotta, csak a hajózás. A Vasas SC, később Videoton, Balatonalmádiban lévő telephelye lett hosszú időre a kikötőbázis, de számos más egyesülettel is kapcsolatba került: vitorlás gyerektábor Túravitorlás Sportklubbal, edzősködés az ERDÉRT Sportegyesületben, versenyrendezés Spartacusszal és sorolhatnánk még. Gyermekeit és számos más fiatalt bíztatott a vitorlázásra, a természettel való csendes, harmonikus együttlétre. Első saját tulajdonú hajója a Délceg nevű, fából készült 25-ös yolle volt, amely kora tavasztól számos karbantartást és gondoskodást igényelt. Ettől kezdve gondosan ápolta a 25-ös yolle flotta hagyományait. Később, gyermekeivel együtt, saját kezűleg építette fel a szintén 25-ös yolle osztályba tartozó Bagolyvárt, amellyel a család évekig túrázott és versenyzett. A Magyar Vitorlás Szövetség oszlopos tagjaként hol versenyeket rendezett, hol bíráskodott szerte a Balatonon, illetve egy ideig a Minősítő Bizottságot is vezette.
Középiskolába Budapesten a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumba járt, ahol 1954-ben érettségizett le. Már ekkor a természettudományok vonzották elsősorban, bár a történelem iránt is egész életében érdekelődött. 1952-54 között rendszeresen részt vett a Középiskolai
Matematikai Lapok feladatmegoldó versenyben. Innen egyenes út vezetett az ELTE Természettudományi Karára, ahol vegyészként szerzett diplomát 1959-ben.
A Tungsram Váci úti gyártelepén az izotóp laborban kapott munkát, ahol az izzószálas égők, illetve különböző nemesgáz töltetű fényforrások fejlesztésével, gyártástechnológiájával foglakozott egészen 1989. évi nyugdíjazásáig. Munkáját megbecsülés és szakmai elismerés kísérte, valamint újabb örök barátságok kötettek többek között a Vasas SC Természetjáró, illetve Tungsram SC Tájékozódási Futó Szakosztályának tagjaként. Feleségével, gyermekeivel – főleg a téli félévben – gyakran járta az erdőket, sí- és gyalogtúrákon vettek
részt. Ezekben a közösségekben barátokra, élményekre és olyan pillanatokra lelt, amelyek végigkísérték életét.
Szeretetteljes férje volt dr. Jankovics Annának és Borbély Juliannának, gondoskodó apa, büszke nagypapa és dédnagypapa, aki mindig jelen volt szerettei életében.
Első feleségével 1963-ban kötött házasságot, ami nem is volt olyan egyszerű, mivel az egyházi szertartás napját megelőzően a menyasszony vakbélgyulladást kapott. Telefon híján már nem lehetett értesíteni a rokonokat, így a vőlegény kénytelen volt a templom kapujából hazaküldeni az esküvőre érkező násznépet. Másodszorra azonban már minden rendben ment a jáki Szent László-kápolnában örök hűséget esküdtek egymásnak. Három gyermekük született:
Zsuzsanna (1964), Ágnes (1965) és Péter (1968). Életének egyik legnagyobb próbatétele volt, amikor feleségét 1977-ben tragikus balesetben elveszítette. E nehéz időszak után három gyermekét szeretetben, felelősséggel és rendíthetetlen kitartással nevelte fel, amiben sok segítséget kapott a családtól, keresztszülőktől és barátoktól.
1983-ban hozta össze a sors Borbély Juliannával, akivel Balatonszemesen kötöttek házasságot, Olofsson Placid atya áldásával. Ettől kezdve élete végéig hűséges társai voltak egymásnak. Felesége szeretete és gondoskodása erőt adott számára nyugdíjas éveiben, és újra teljessé tette mindennapjait, miután gyermekei saját útjukra léptek és családot alapítottak.
Akik ismerték, egy nyugodt, megfontolt, belső tartással rendelkező embert láttak benne. Nem kereste a figyelmet, mégis jelenléte biztos pontot jelentett mások számára. Szavai súlyosak voltak, mert mindig megfontoltan, őszintén szólt. Életében az egyszerű, de valódi értékeket
tartotta fontosnak: a családot, az emberi tisztességet a természet közelségét és a munkát.
Emlékét szeretettel őrizzük, és hálásak vagyunk mindazért, amit adott nekünk – példát, tartást, csendes erőt és sok közös élményt. Hiánya fájó, de élete gazdag örökség, amely tovább él mindazokban, akik szerették és tisztelték.
